Vendégbejegyzés Tündérkóctól
Nem szokásom a keverőtálban maradt nyers tésztát kikanalazni, miután kitöltöttem a
formába; valószínűleg e mögött a nyers tojástól való- vélhetően alaptalan- félelmem áll.
Azonban a ma sütött sütemény annyira finom, hogy megfeledkezve erről a szokásomról, a
szilikonspatula makulátlan munkája helyett én tisztítottam meg a keverőtálat. Nem árulok el
nagy titkot, ha azt mondom, hogy a mai süti a brownie volt.

A brownie számomra mindig is egy különleges, nagy misztérium övezte édesség marad,
mely sokáig ismeretlen volt számomra. Családunkban édesanyám rengeteget sütött
gyermekkorunkban, de inkább a klasszikusnak számító süteményeket helyezte előtérbe.
Igazából akkor még nem is tudtam, mi az a brownie. Aztán, egyszer csak jött ez az újdonság,
ami első olvasatra olyan, mint egy csokis piskóta, pedig igazából köze sincs hozzá. Nagyon
sok receptet kipróbáltam, s be kell, hogy valljam, 1-2 kivétellel, semmi sem emlékeztetett az
igazi brownie-ra. De hogy mi is a jó brownie ismertetőjegye szerintem?! Úgy gondolom az
állaga az, ami a legfontosabb: nem szabad túl sütni, hogy ne legyen száraz, piskóta jellegű,
hanem a ragacsosságé legyen a főszerep; a tetején pedig legyen a papírvékony réteg, ami
olvad a szájban, de nagyon jó kontúrt ad az egyébként puha süteménynek.
A mai brownie próbálkozásom során próbáltam kicsit eltérni az eredeti recepttől, hogy ezt
a ragacsos állagot még inkább el lehessen érni. Ami jó ebben a receptben, hogy hihetetlen
gyorsan készen van, nagyon jól lehet variálni, és viszonylag olcsó, mert nem szükséges
bele csoki, csak kakaópor. (Eredeti recept: http://www.desszertmester.hu/receptek/legjobb-
brownie-recept )
A kissé átalakított receptem így szól:
Hozzávalók:
- 2 tojás
- 20dkg nádcukor
- pici vanília
- egy csipet só
- 4dkg keserű kakaópor
- 12dkg olvasztott vaj
- 6 dkg mandulaliszt (én a mai próbálkozásom során 3 dkg mandulalisztet és 3 dkg
- kókuszlisztet tettem bele)
A két tojást a nádcukorral és pár „tekerés” vaníliával (vaníliaőrlőm van, de bármilyen vanília
jó bele), és a csipet sóval kézi habverővel pár percig kavartam; kissé megnövelve a massza
térfogatát. A vajat felolvasztottam, belekevertem a kakaóport, s lassan, kevergetés közbe
belecsurgattam a tojásos keverékbe. A sima finomlisztet azért cseréltem le, mert úgy vettem
észre, hogy ezt a ragacsos állagot, amit én elvárok egy browne-tól, sokkal könnyebben el
lehet érni, ha nem finomlisztet, hanem valamilyen magőrleményt használok Különösebb
jelentősége nincs, hogy milyen típust használunk, én most a kíváncsiság kedvéért használtam
darált mandulát és kókuszt egyszerre. Szerintem csak darát mandulával is igen finom lehet,
vagy akár dióval is. Ezzel a lépéssel azt is elérjük, hogy gluténmentes lesz a receptünk, mely
érzékenység egyre gyakoribb sajnos.
Szóval az utolsó lépésként belekeverjük a lisztet a masszába, és beletöltjük a formákba a
nyers tésztát. Én most az érdekesség kedvéért kosárka és muffin formákba töltöttem, de
bármilyen alakzatban/tepsiformában lehetséges a megsütése.
Előmelegített sütőben kb.180 fokon 15 percig sütjük. A sütésnél nagyon fontos, hogy ne
süssük túl a tésztát, mert kiszárad.
Ez az alaptészta nagyon jól variálható. Tálalhatjuk vaníliafagyival; tehetünk bele sütés előtt
bármilyen gyümölcsöt- személyes kedvencem a málna, mely nagyon jól illik a csokihoz; s a
lisztet lecserélhetjük bármilyen más lisztre, ízlésünknek megfelelően.
Like this:
Like Loading...