Vendégbejegyzés Tündérkóctól
Még egészen kicsi voltam, mikor először ettem olyan süteményt, ahol háztartási kekszet/babapiskótát kellett rétegezni tejfölös krémmel, esetleg gyümölccsel. Kicsit viszolyogtam ettől, ugyanis a tejfölt nem szeretem magában. Viszont ez a sütemény meglepően finom lesz másnap: a keksz/piskóta csodálatosan megpuhul, a tejföl pedig egy finom, selymes krémmé alakul. Ha egy kis málna, gránátalma esetleg csoki/cukrozatlan kakaópor is kerül bele, maga a csoda lesz ez a sütemény. Azon kezdtem el gondolkodni, ha ilyen jól működik keksszel, akkor miért ne működhetne piskóta- lappal. Kipróbáltam, és meggyőzött.
Hozzávalók:
Piskótához: (20-as piskótakarikához)
- 4 tojás
- 80 g teljes kiőrlésű liszt
- 80 g nádcukor
Szokásos módon megsütjük a 4 tojásos piskótát. A fehérjét felverjük a cukorral, majd külön a sárgáját. A sárgájába belekeverjük a fehérjét, majd az átszitált lisztet. Tűpróbáig sütjük.
Amíg hűl a tészta, elkészítjük a krémet.
- 700g tejföl
- 10 dkg őrölt nádcukor
- 1 citrom reszelt héja és leve
- ízlés szerinti gyümölcs (esetemben jelenleg gránátalma)
A tejfölt kikevertem a cukorral, a citrom héjával és levével. Kicsit folyós krémet kaptam, ami megnehezítette a kenést, de ez nem okozott gondot.
Mikor kihűlt a tészta, 3 lapba vágtam, és először megkentem a rétegek között, majd betettem a hűtőbe kb 1 órára. Mikor kicsit összeállt, megkentem a külsejét, majd visszatettem a hűtőbe; ezt még egyszer megismételtem. Gránátalmával gazdagítottam a krémet. Másnap reggel vágtuk meg és a végeredmény egy selymes krémű torta lett, hófehér burkolattal, és finom, puha, átnedvesedett piskótával. Mennyei.