Számomra, piacra járni, nézelődni, friss alapanyagokhoz jutni, egyet jelent a jólét és elégedettség fogalmával. Nekem ez kihagyhatatlan program bárhol legyek is, külföldön rácsodálkozok és megfigyelek, helyi környezetben pedig beszerzem az alapanyagokat, feltéve, hogy van erre lehetőségem. Angliában, különösen Londonban, ahol a multikúlti miatt a helyi piacon is előfordul néhány francia pék, olasz sajt pult, egyszerre tudom élvezni az újdonságok felfedezését és a friss hozzávalók beszerzését. Ha olyan szerencsés vagyok, hogy délebbi területre tévedek, ki nem hagynám a piac látogatást, a főben járó bűnök egyike lenne.
Rómában, a Campo dei Fiorin gyakoroltam ezt a sportot. A tér a középkorban valóban egy virágmezőként volt ismeretes. Mamár csak a piac egyik sarkát bírtokolják a virágárusok, a portéka zömét zöldségek, gyümölcsök, sajtok, tészták, fűszerek teszik ki. Sok túrista zarándolok el erre a piacra (messze nem akkora a tömeg, mint a Trevi kútnál), de ettől függetlenül a minőség egészen ígéretes. Hat évvel ezelőtt innen szereztük az első igazi, zsíros parmezánsajtunkat és idén sem kellett csalódni, volt honnan ellátmányhoz jutni. Ott voltak a lelkes fűszerárusok is, portékájuk mit sem változott az évek alatt. Még mindig lehet náluk vásárolni Pasta alla Puttanesca fűszerkeveréket, amit azóta sem láttam sehol máshol Olaszországban.
A színes, “szívárvány” tészták vonzák az ember tekintetét, viccesek, azt hiszem. Az olaszok nagyon hisznek benne, hogy ez kell a túristáknak, minden utcasarkon lehet kapni, a pólók mellett is ezek lógnak az ajánképboltok falain. Nyílván, van benne valami és szerethető is a gondolat, én inkább veszek egy csomag jóminőségű Barillát (mint tudjuk, “dove c’e barilla c’e la casa”). Mindenesetre, ha valakit érdekel és római látogatása alkalmával ebből szeretne hazahozni, az egyik legnagyobb színestészta gyár honlapán tájékozódhat a formákról. Az árusok nagyon lelkesen állítják, hogy “colori naturali”, amiben nincs is okom kételkedni, de fő a biztonság és ezt ellenőrizzük, mielőtt megvásároljuk a csinos csomagokat. Általában pirossal, narancssárgával, kékkel, zölddel, feketével és lilával dolgoznak, ezeket valóban egészen egyszerűen elő lehet állítani természetes színezőanyagokkal.
A zöldségek és gyümölcsök széles választéka engem még áprilisban is le tud nyőgözni a mediterrán régiókban. Második vacsoránk alkalmával volt szerencsénk egy cikóriasalátához, ami a pofátlan egyszerűségével vágta fejbe az embert. Ez volt a Puntanelle, avagy római saláta, aminek fő összetevői: puntanelle, olivaolaj, fokhagyma, ecet és szardella. Az említett puntanelle nem más, mint a cikória egy fajtájának friss hajtása. Téli és kora tavaszi vitaminforrás. Kedves, olasz felszólgálónk szerint az idény végét sikerült elcsípnünk, így áprilisban. A göndör, össze-vissza kunkorodó, friss, roppanos hajtások tökéletes hórdozói az egyszerű ízeknek. (Megint előbújt belőlem a botanikus: a cikóriának, vagy másnéven mezei katángkórónak, több igazán ízletes nemesítési fomája is ismert. Ilyen az Észak-Olaszországból erdeztethető radikió, vagy vörös cikória. Úgyanennek a növénynek a gyökerét használták inséges időkben pótkávénak, és a népgyógyászatban jártasak szerint méregtelenítő hatással is rendelkezik.)
Az térről nyílik egy igazán bűbájos, sokat ígérő utcácska. Itt akadtunk rá egy igényes, elegánsan visszafogott dizájnt képviselő porcelán festőműhelyre. Rögtön megjegyezném, mennyire szerethető a gondolat, ahogy a műhely hangulatával vonzák be a vásárlókat a kézművesek, nem is kell ide jól átgondolt kirakat. A Picta porcelánok között sétálgatva két dolog jut az ember eszébe. Elsőként a mozdulatainkat próbáljuk a lehető legnagyobb mértékben kontrolálni, mivel a porcelánok egy zsebkendőnyi helyet osztanak meg a művésznővel, így óvatosan kell lelkesedni. Közben az jár az eszünkben, hogyan lehetne minnél többet hazavinni belőlük.
Péntek Cukrászda 