Aki nem hisz a magyar teasüteményekben, az ne is vesztegesse az idejét erre a szösszenetre.
Igen, én szeretem a őket: a hókiflit, a daráltkekszet, a kakós gombokat, az islert és a linzert és a többit. Az egészen más kérdés, hogy nagyon ritkán fogyasztom és még annál is ritkábban készítem. Ennek számtalan oka van, egyik talán az, hogy az édességek kiválasztásakor mérlegelem a bevitt kalória mennyiségét és az élvezeti értéket. Az elemzésekbe bevonok jónéhány egyéb tényezőt is és a végére ezek fentakadnak a rostán.
Aztán, ki tudja, miért, mégis elcsábulok, mint most is.
30 perc alatt elkészülnek és szinte hibátlan pontossággal lehet cukrászdai élményt produkálni, ami egészen meggyőző érvnek számít. A forma (babapiskóta, súlyzó vagy 2p elektronpálya alakú) még sántít, gyakorlás kérdése.
Az egészségesen vigyorgó citrusok véletlen kerültek a képbe, szépek voltak, sok levéllel.
Hozzávalók (15db)
100g vaj (puha)
90g porcukor
1 nagy tojás
180g liszt
1 citrom reszelt héja
vaníliakivonat
A sütőt előmelegítjük 200°C-ra.
A lisztet mérjük ki és tegyük meleg helyre (előmelegített sütőbe néhány percre).
A vajat keverjük habosra a porcukorral, folyamatos keverés mellett adjuk hozzá a tojást és a vaníliakivonatot és keverjük simára a tésztát.
A citrom héját reszeljük bele a lisztbe és adjuk hozzá a vajas krémhez. Egészen sűrű tésztát kapunk.
Töltsük a tésztát nyomózsákba és formázzunk belőle babapiskóta alakú halmokat. Egészen nagy nyílás kell vágni a zsákra.
Az előmelegített sütőben süssük 6 percig (nem szabad megbarnulnia).
Tegyük rácsra, hagyjuk kiúhűlni. Tegyünk a lapos oldalára lekvárt, illesszünk rá egy másik darabot és tegyük a hűtőbe egy órára.
Olvasszunk fel egy kevés csokoládét és vékony csíkokban díszítsük fel a nérókat.