Az aranygaluska azok közé az élesztős édességek közé tartozik, amiket szinte kizárólag otthon készítünk. Cukrászdában én még soha nem találkoztam vele, étteremben talán egyszer láttam az étlapon – az óvodai és iskola menzákkal most nem számolunk. Véleményem szerint méltatlanul ritkán kerül az asztalunkra, pedig mind a klasszikus, mind az újragondolt változata igazán ízletes. Egyértelműen el tudok képzelni egy fiatalos talponállót, amiben a különboző töltött változatok közül választhatnánk, kedvünkre való sodóval a tetején. Rendben, nem olyan szofisztikált, mint egy mousse vagy macaron, de őszintén, a fánk , palacsinta és a rétes sem nevezhetők annak és mégis sokan rajonganak értük.
Ha a növényvilágból kéne hasonlatot hoznom, azt mondanám, hogy az aranygaluska a fokozottan védett és kihalófélben lévő példányok közül való. Mivel, sok eseten érthető okoból, egyre kevesebben állnak neki fél óránál hosszabb munkaigényű fogások elkészítésének, félő, hogy ez a házias étel teljesen kikopik a repertoárunkból. Nem akarok komolyabb hagyományőrző értekezésbe kezdeni, de ebben a kérdésben ézek némi társadalmi és kultúrális felelőséget.
Az összes munkaidő nem több, mint 30 perc. Kétszer 30 percig kell keleszteni és 35 percig sütni.
Tészta:
- 250g liszt
- 10g cukor
- 25g olvasztott vaj
- 20g friss élesztő
- 1 tojás
- 115ml tej
- 1 citrom reszelt héja
Szóráshoz:
- 120g darált dió
- 40g cukor
- olvasztott vaj
Lekvár a töltéshez.
Egy adag vaníliasodó.
A tejet felmelegítjük, hozzáadjuk a cukrot és az élesztőt és kicsit felfuttatjuk.
A tészta összes többi hozzátevőjét egy tálba tesszük, a felfutott élesztővel együtt összegyúrjuk. (Robotgép dagasztóspiráljával 5perc.) Letakarva, 30 percig kelesztjük.
Közben a diót összekeverjük a cukorral és kivajazunk egy tepsit, tortaformát, kuglófformát, bármilyen sütőalkalmatosságot, amiben a galuskákat szeretnénk sütni.
Ha megkelt a tészta, kis adagokat szakítunk belőle, kicsit széthúzzuk a tésztát, lekvárt rakunk a közepébe és óvatosan gombócot formálunk belőle. Minden golyó felszínét megkenüjk olvasztott vajjal és darált dióba forgatjuk. Szorosan egymás mellé helyezzük őket a tepsiben.
Újra 30 percig kelesztjük.
Közben a sütőt előmelegítjük 170°C-ra, a kész aranygaluskákat 30-35perc alatt aranybarnára sütjük.
Vaníliasodóval tálaljuk.
One thought on “Szilvalekváros aranygaluska rumos vaníliasodóval”