Meggy, piskóta és szülinap


Egy újabb rendhagyó bejegyzés, egy vedég poszt, ami egyben Anyukám cukrászművészeti tehetségének egyik kibontakozása. Mivel a sütés iránti elhivatottsága csak az utóbbi néhány évben lett családi körökben ismert,- mondjuk úgy, korábban a főzésben élte ki konyhai szenvedélyét, mindannyiunk nagy örömére- így én őszintén támogatom minden, ez irányú kezdeményezését. Lekvárokban már így is utolérhetetlen, ezt minden elfogúltság nélkül mondom, éppen ezért nyílván nem kell sokat várni, hogy a desszertek terén is szárnyalni kezdjen. Sőt, Ő még azon gazdag múltú generációból való, akik tudják, mire való a réteses abrosz és milyen a friss, kemencében sült kenyér házi lekvárral. Ilyen emlékek mellett, ez a piskóta csak a kezdet. Félek vége a kókuszgolyókkal, pudingokkal megízesített hétköznapoknak.

DSC_2414

“Mindig foglalkoztatott a gondolat, hogy a nyáron eltett gyümölcsökből hogy lehetne a a friss ízeket az asztalra varázsolni a téli zórd napokon. Hát egy szombat délután kipróbáltam, így sikerült.

Meggyszósz

 Végy  40 dkg mirelit kimagozott meggyet és adj hozzá:

  • 2 csomag vaniliás cukrot
  • barna cukrot izlés szerint
  • csipet sot
  • egy kávéskanál örölt fahéjat
  • fél kávéskanál szerecsendiot

Kevés vizben kezd el főzni, majd ha megfőtt, készits habarást.

  •  2 dl tejszin
  • 1 evokanál liszt
  • 1 evőkanál tejföl
  • kevés viz

Ezt jól dolgozd össze és teaszűrőn keresztül add a szószhoz. Főzd össze, majd hagyd kihűlni

piskóta

végy     6 db  tojást

válaszd szét a sárgáját és a fehérjét, majd

a sárgájához adj

  • 6 evőkanál cukrot
  • 1 csomag vaníliás cukrot (vagy egy vaníliarúd magjai)
  • csipet sót
  • 1 csomag sütőpor (7g)

Jól keverd össze míg habos nem lesz, majd szitálj bele 6 evőkanál lisztet amit a sütőporral előzőleg összekevertél. A felvert tojás fehérjét óvatosan keverd a tésztához. Az így kapott  piskótát tedd sütőpapírral bélelt tepsibe, és 200°C  süsd addig mig aranybarna nem, lesz.

Jó étvágyat!”

IMG_3708

pentekcukraszda_post4

Advertisement

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s