Guinness torta, feketeribizlis krémmel, karamell szósszal és trüffellel


Guinness torta, mert nem kifejezetten hölgyeknek készült, sőt egészen pontosan angolos ízlésű urak fogyasztották.  Nem süthettem Angel-food caket, piskótával tele van a padlás, túlbonyolítani értelmetlen (ezért csináltam rá a trüffeleket, ésszerű), így maradtam ennél a választásnál. 

Nem kell ennyire komolyan venni ezt a tortát, a tészta önmagában is nagyon jól működik egy kevés tejszínnel, a többi elhagyható. Én alkalomra készítettem és időm is volt bőven, így nem sajnáltam és mindent belekevertem. 
A feketeribizli kesernyés íze jól ment a karamellhez és kellett is egy finom, gyümölcsös felütés e mellé a tömény ízbomba mellé.  Tehát, az alábbi receptek külön-külön is megállják a helyüket, lehet próbálkozni. 
A trüffel William Curley receptje és útbaigazítása alapján készült. Neve ismerős lehet azoknak akik követik a Csokoládé Akadémia éves díjkiosztójának eseményeit  (Academy of Chocolate’s ‘Britain’s Best Chocolatier’ Award). Curley és felesége 2007 óta minden alkalommal nyertesek voltak valamilyen kategóriában és igen tiszteletreméltó helyet foglalnak el az angol szakmai elittben. Tagadhatatlanul fényes szakmai múlttal rendelkező cukrászok, akik kellően sok felkapott és egekbe dícsért helyen és emberek mellett dolgozotak ahhoz, hogy jó pozícióból indíthassák önálló üzleti karrierjüket. 

Torta (25cm)

  • 250ml guinness
  • 250g vaj
  • 75g kakaópor
  • 300g cukor
  • 142ml tejföl
  • 2 tojás
  • 275g liszt
  • 2 és fél teáskanál szódabikarbóna


A sütőt előmelegítjük 180°C-ra
A sört a vajat és a kakaóport összekeverjük és felmelegítjük, csak annyira, hogy a vaj felolvadjon. Kicsit félretesszük hűlni.
A száraz összetevöket összekeverjük egy másik tálba.
A sörös keveréket hozzákeverjük a liszteshez, hozzáadjuk a tojásokat és a tejfölt.
1 órát sütjük.
Hagyjuk teljesen kihűlni.

Karamell szósz

  • 110g tejcsoki
  • 230ml tejszín
  • 12,5g glükózszirup
  • 120g cukor
  • 37,5g vaj


A tejszínt felforraljuk a glükózsziruppal, miközben a cukorból száraz karamellt készítünk. (Egy tiszta, zsírmentes edényben elkezdjük melegíteni a cukrot, néha óvatosan megkavarjuk, hogy ne égjen le.)
Amikor kész a karamell levesszük a tűzről, hozzáadjuk a vajat és elkeverjük benne. Ha felolvadt, hozzáöntjük a tejszínt.
Vízgőz felett felolvasztjuk a csokit és három részletben egy elasztikus spatula segítségével egyenletesen elkeverjük a karamellás-tejszínt a felolvadt csokoládéban.
Félretesszük hűlni.
A hűtőben 1-2 hétig eltartható.


  




Advertisement

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s